Hegminta: az ősi művészetből születő új jegyek

Az 1870-es évekig az új-zélandi maori férfiak mély tetoválásokat karcoltak magukra. A finoman kidolgozott párhuzamos barázdák a bőrben sokkal inkább fába vágott jelölésekre hasonlítottak.
Ez a fájdalmas eljárás olyan kidomborodó tetoválásokat eredményezett, ami harc közben sokkal vadabb kinézetűvé tette a maori férfiakat, valamint vonzóvá a nők számára.

Napjainkban

Manapság az Államokban, és más nyugati országokban, egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akik a testük különböző jelöléseivel próbálják kifejezni magukat. 2003-ban Harris azt az eredményt kapta, hogy a 25-29 éves amerikai (USA) lakosok 36%-a egy vagy több tetoválással rendelkezik.
Egyesek manapság még ennél is távolabb mennek. Ezek az emberek vágással vagy égetéssel sebzik meg a bőrüket – ezt nevezzük hegmintának (szkerifikációnak).

Modifikációs mozgalmak

Az Államokban a szkerifikáció először San Franciscoban jelent meg, mint a test módosításának egy új formája az 1980-as évek közepén. A New York-i Egyetem szociológus professzora, Victoria Pitts azt mondta, hogy ezzel eredetileg a leszbikus és meleg szubkultúrák jelölték meg magukat.
De a korai ’90-es években a „modern primitív” tagok elkezdték alkalmazni a szkerifikációt. Ennek a mozgalomnak az volt a célja, hogy felelevenítse a bennszülöttek testi rítusait az egész világról – hitelesebben, egy spirituális tapasztalat útján közelebb kerülve ezáltal a testhez – vélte Pitt.
Egyesek számára a test módosításának ezen formája azt az üzenetet sugározza, hogy az ilyen emberek hagyományos értelemben nem szeretnének beilleszkedni a társadalomba.
Az elmúlt hét vagy nyolc év során - mondta Pitt - a szkerifikáció rendkívül elterjedtté vált az Államokban, Ausztráliában és Európa számos országában, Londontól egészen Prágáig.
Hegmintákat kialakíthatnak egy pengével történő vágás segítségével, vagy égetéssel, ami inkább a marhák billogozásához hasonlít.
Az érintett terület megtisztítása, és a kívánt minta felvázolása után a művész nekilát a bőr vágásához vagy égetéséhez. „Ez tarthat 15 percig, de olyan mintát is csináltam, ami napi nyolc óra munkát jelentett 2 napon keresztül”, mondta Ryan Ouelette, modofikációs mester.

Kulturális hegminta

 

A földkerekségen az emberek sokáig arra használták a testüket, hogy kifejezzék vele kulturális hovatartozásukat, közösségi helyzetüket, az ősökhöz vagy istenekhez való kapcsolatukat – és hogy rítikus szakaszokat megjelöljenek, vagy hogy egy állandó amulettet viseljenek.

Régi történet...

A maoriak tetoválásának a gyökerei a távoli múltba nyúlnak vissza. Úgy tartják, hogy a tetoválás szó a polinéziai „tatau” szóból származik, ami „megjelölni”-t jelent. A legkorábbi tetoválások egy részét parázzsal karcolták, ami befeketedett sebhelyeket eredményezett.
Néhány tetoválás és szkerifikációs rituálé nagyon fájdalmas. Joseph Campbell a Primitív mitológia (Primitive Mythology) című könyvébe ezt jegyezte fel: a gyermekkorból férfivá való átváltozás során az érintettek gyakran gyötrő megpróbáltatásokat élnek át. Egyes rítusok pedig igen ijesztőek is.
„Egy tetoválás fájdalmas és véres”, mondta Vince Hemingson, író és filmkészítő, aki világszerte tanulmányozta különböző modifikációkat.
Ez megtalálható majdnem minden vadászó és gyűjtögető kultúrában, ami ontja a megidézett véres szellemeket, és a jó és ördögi lelkeket.

Beavatás, státusz és szépség

Pápua Új Guinea Sepik régiójában a szkerifikáció a fiatal férfiak rítusa. Itt az a hit járja, hogy a krokodilok alkották az embereket.
A beavatás során a mellkasra, hátra és fenékre mintákat vágtak egy hasított bambusszal az erősség és önkontroll tesztelése céljából. A többi heg a krokodil fogainak a nyomát ábrázolta, ami a fiatal férfiakat végigkísérte a ceremónia alatt.
Ausztráliában a szkerifikáció az Aboriginal emberek között volt rendkívül elterjedt, de ez mára más csak az arnhemi, északi területekre korlátozódott. 16-17 éves korban vágásokat ejtenek a mellkason, a vállakon és a nők és férfiak hasán. Ezek nélkül a hegek nélkül, a „tiszta bőrűek” csoportjának hagyományosan nem engedélyezték a kereskedelmet, a liturgikus énekek éneklését, vagy más törzsi tevékenységeket.
Az etiópiai Karo törzsben a férfiak sebeket ejtettek a mellkasukon, hogy ezzel is mutassák a más törzsekből származó ellenségek megölését.
A hegmintákat többnyire az Egyenlítő környékén élő sötétbőrű emberek alkalmazzák. „Szkerifikációt szinte az összes olyan kultúrában alkalmaznak, ahol sok melanint tartalmaz az emberek bőre, és így nehezen látszódna a tetoválás”, mondta Hemingson.


Egyre gyakoribb alkalmazás

Számtalan oka van a hegminta népszerűségének növekedésére. Pitts úgy gondolja, hogy az egyik lehetséges tényező a külünbözú kultúrák iránti nosztalgia lehet.
Az ipari fogyasztói társadalomban sokkal érdekesebbé vált az, amit talán „modern primitívnek” is lehetne nevezni. Ez azonban nem teljesen új, hiszen a hegminták tekintetében egy több száz éves vonzerőről van szó. Az egzotikus etnikum romantikus ötlete egészen a koloniális időkig nyúlik vissza.
Los Angelesben néhányan törzsi tetoválásokat viselnek, amik kulturális emlékek arra, amit elvesztettünk. A baj ezzel az, hogy olyan törzsi kultúráknak a jeleit is magunkra vesszük, melyekkel a törzs esetleg nem értene egyet, hiszen azok viselésének a feltétele szentséges rítusokhoz köthető.
Erre azok az amerikaiak szolgálnak például, akik női maori tetoválással díszítették az arcukat, ezt azonban a maoriak nagyon sértőnek találnák.

Vágott minták...

A modifikációk igen különbözőek lehetnek. „Ha a tetoválást már kissé elavultnak találod, akkor felvágathatod a nyelved (tongue splitting) vagy csináltathatsz hegmintát”, véli
Hemingson.
„A hegminta egyértelműen nem örvend olyan népszerűségnek, mint a tetoválás, és szerintem soha nem is fog” – mondja Ouelette.

A hegminta egyesek szerint olyan bélyeget jelent, ami több, mint bizarr.